Női szerelem

Én a föld vagyok, és te vagy az ég,
nappaloddal világítva borulsz rám,
bősz tengerként sziklát csapdosó hullám,
fénylő szemedben távoli a mély.

Te teremtesz életet belőlem,
termő ölem szüntelen ring kedveden,
lágyságom nő-anyag férfikezedben,
bezárom magamba őserődet.

Úgy kísérlek, mint évezredeken
a harcban szívedet átfúró vas,
akaratod tüzemen elolvad.

Úgy szeretlek, szótlan szerelemmel,
mint aki neked mindent megbocsát,
újjászületve a halálon át.