Szökevény

Múltak a napok, hónapok,
néha szomorúak, máskor
vidámabbak, de szavad halk,
kimért maradt.

Néha hallottam hangodat,
láttam, a betegség testedbe
harap, a fájdalom nem
kíméli az érzékelést.

Elméd dadogott, nem találtad
a szavakat, helyette néztél,
szomorún, messze bújó,
elrévedő tekintettel.

A gyógyítás oly kevés,
a simogatás mit sem ér.
Az életből elindulsz,
messzire mégy, szökevény.

Hiába kértelek, maradj,
várj még, ne hagyj itt,
ne vedd el szemed gyöngyeit.
Fáradt tested többé már nem
fáj, nem ölelhetlek tovább.