2014. szeptember 21., vasárnap

Valami rág idebenn

vasárnap, szeptember 21, 2014 | | Be the first to comment!



Valami rág idebenn,
egy parazita idegen

mélyen a felszín alatt,
felemészti belsőm, javamat.

Idekinn derűs még az arc,
odabenn élet-, s halálharc.

Mosolyom mögött keserű a méreg,
odalenn bont, felemészt a féreg.

Szemeim szigetek, bennük a víz,
mint tengernek cseppjei

buggyannak elő, majd távoznak partjain,
s a sarokban fogadják rejtőző búnyelők.

VINCENT NAPLÓJA 2.rész

vasárnap, szeptember 21, 2014 | | Be the first to comment!



Fenemód nehéz alkalmazkodni a meglévő helyzetekhez. A viselkedés mikéntjét is emberek határozzák meg, akkora tévedési rátával, mint jómagam, és övék a döntés joga. Ha tévednek, nincs következmény, az mindig a kárvallotté, amit nem szokott tőle elirigyelni senki.
Mert tévedni alanyi jog, de csak az arra érdemeseknek kikiáltottak művelhetik.
Mondhatnám, megette a fene az egészet, de nem mondom, mert nem vagyok pesszimista. De  optimista sem, ahhoz egy nagy adag infantilitás szükségeltetik.

A napló, az önéletírás egy formája. Nem értem a napló elnevezést, hiszen sem a naphoz, sem a lóhoz nincs köze. Csak az író számára egy vészszelep, mert elmondja, ami elmondhatatlan, botrányos következmények nélkül. Ez olyasmi, mintha a pusztában laknék, és kimennék alkonyatkor ordítani. Senki nem hallja rajtam kívül, de én hallom, és ez a lényeg. Mert kellenek őszinte pillanatok, amikor az ember saját magával beszélget, kötetlenül és ellazultan. A nappali életéhez annyiban hasonlít, hogy ugyan úgy hülyeségeket beszél, csak következmények nélkül. És ebben van valami pihentető.
Szárnyalni!…Nagyszerű dolog, valahogy a hétköznapok, a világ fölé emelkedni, nagy  szárnycsapásokkal, egyre szűkülő köröket leírva, magasabbra és magasabbra törni, ahol már csak a szél zúgását, és a világűr csendjét hallani.
Lent, minden csak zsugorodó térkép, mozdulatlan néma táj, aztán elfogy az utolsó erő, és jön a zuhanás, de a katasztrófa elmarad, mert feloldódom az égben. Így kéne emberhez méltón távozni, emelkedetten és szépen, eggyé válni a csillagokkal, halkan világítva az idők végezetéig. De ez még csak nem is hasonlít a fapados valósághoz, sehol a lélek zenéje, csak a butaság és közöny, de legalább jól fizesd ki.
Hát ez nem a szép új világ, ez egy mocsár, ami telis-tele van piócákkal.
A halott utcaseprő megpakolt lavórja a mindent kifejező szobrászati alkotás, tele eszmei mondanivalóval.
Hogy gusztustalan? Mint a valóság, a teleszart lavórok valósága. Egy ilyen műtárgy, ebben a  kátyúban szinte fel sem tűnik.
Ha időben érek haza, szeretek kikönyökölni a tárt ablakban, a kifakult díszpárnára tehénkedek, ami még a nagymamáé volt.
Alattam, nyüzsög az élet. Különös, hogy az egész látkép felülről, másképp néz ki, mint amúgy normálisan szemből. Valahogy az emberek rohanó hurkákká válnak, merőben más kiterjedéssel. Az egész látvány, egy személytelen, arc nélküli állandó mozgás, mint a kórokozók, egy kémikus pipettájában, minden egy irányba halad, meg ugyanakkor visszafelé. Egy célok nélküli gomolygásnak hat, egy útkeresés, ami egyre hisztérikusabb, és súlyosan reménytelen a végkifejlet letisztulása.
Végtelen folyamat, az élet lüktető reményektől és lázas vágyaktól átitatott tragikomédiája, fontoskodó és bizonytalan szereplőivel. Ha lemegyek közéjük, magányosabb tudok lenni, mint itthon, egyedül a négy fal között. Na most nem mondtam ezzel semmi újat. Mindenki mindig egyedül van, csak kevesen veszik észre. Lehet, hogy azok járnak jobban.
Hát ki tud itt bármit is? Végigmegyünk az úton, aztán elködlünk a végén. Mondhatnám emlékké válunk, csak nincs ki emlékezzen. A kortársak is hamar emlékké válnak, és őket is elfelejtik.
Az abszolút felejtés okozza az újaknak az új tudatát. Nem is sejtik, hogy átverés, csak a régi van. Az örök régi, amit újnak hisznek. Innen a mondás, egy csecsemőnek minden új.
De nem is ez a lényeg. Csak higgyen valamit az ember, a többi megy magától. Annyi a könnyítés, hogy azt hiszel, amit akarsz. Ami neked kellemesebb.
A vakhit viszont ölni is képes. Hallottam, a Búr háborúban, a fanatikus vallási csoportok elhitték, hogy őket nem fogja a golyó. Meztelen felsőtesttel masíroztak a gyarmati hadsereg lövészei felé.
Persze úgy hullottak, mint a legyek.
Lehet, hogy tévedek, és a Bokszer lázadás alkalmából történt, de a lényegen nem változtat. Az irrealitás, eszelőssé tehet.
Nos, én nem vagyok eszelős, bár egy eszelős nem tudja, hogy ő az.
Ennek utánanézhetnék, de nem teszem, mert légyen bármi a végeredmény, akkor is én vagyok én.


ISMÉT ESTE


A Fehérvári úton, láttam egy kisméretű, félemelet magas hajdani családi házat. Két panel közé szorult, mindkét oldalán maradt talán két méter kert. Ott állt a szerencsétlen, üres ablaknyílásokkal, a tetőszerkezeten árválkodó pár cseréppel. Csak a lepusztult hajdani vakolat maradványaival, üresen tátongó bejárati ajtajának gödrével. Egy megrendítő emléke a múltnak, falai között bolyongó emlékekkel, gyereksírás, nevetés, gyász, a feltűnő, és eltűnő generációk visszfényei.
Ma már csak csontváza valaminek, ami felett elrohant az élet.
Requiem egy családi otthonért, egy csendes, szerény házért, az elmúlt életekért, a már kihűlt fészekért.
Csak azért nem bontották még le, mert a telekrész, amin áll, kicsi, és egyik épületnek sem éri meg eltüntetni maga mellől. Akikre, és amikre már nem emlékszünk, az nincs is.

Amióta kitört a nyár, rengeteg szép, és vonzó nőt látni az utcán. Elképesztően rövid szoknyák, fenékre feszülő nadrágok, az ember csak kapkodja a fejét. Na ezt nem azért jegyeztem meg, mert felháborít. Ha a nő nem velem van, Isten neki, még akár fel se vegye a nadrágját, az sem zavar.
De be kell vallanom, ha velem van, akkor felettébb zavar. Képtelen gondolat, hogy együtt sétálok valakivel, akit olyan tekintetek kísérnek, hogy felér egy becsületsértéssel.
Én érzem magam hülyének, mert a rezsi az enyém, a szórakozás a többieké- ingyen. Nem azt mondom, hogy burnuszba járjon a nőismerősöm, de amit megengednek maguknak, az a ló másik oldala. Aztán ha valami malac megjegyzés hangzik el, akkor megsértődnek.
Hát akkor minek vetkőznek le? Ha pedig, akkor miért sértődnek meg? Ezt nem értem, no meg még sokmindeni, - a helyesírási útmutató szerint két kával kell a szót írni, de engem ez nem sokkol, nem értem miért írnám úgy, hogy sokkmindent.
Az eszelős precizkedés az idiotizmus középsúlyos formája.
De ami felháborít, az öreg szivarok sort viselete…
Olyan képtelen, pipaszár, görbe, eres és inas virgácsokkal járnak sortban, hogy ez már közszeméremsértés. Lehet, hogy ez esetben már közrejátszik az öregkori önzés, de hogy képtelenek disztingválni, az fix. Mert korral elhasználódik egy test, rendben van. Mindenki tudja.
De miért kell ezt közszemlére tenni, azt nem tudom.
Mesélték, hogy női napozókban, meg nudista strandokon is, a legocsmányabb teremtések napoznak a legobszcénabb pózokban.
Lehet, ez pszichés, bosszút akarnak állni a sorson, hogy fertelmes milyenségüket teljes kivilágításban közszemlére teszik
Ha Lótot, részegségében lányaihoz vitt a mámora, akkor esetleg feltűnhet itt is egy részeg, aki reményeik szerint inzultálni fogja őket, ők meg halkan kiabálnak segítségért, nehogy meghallja valahol egy dalia. A remény hal meg utoljára- gondolják, hátha…

Hát tényleg minden lehetséges, ugyanakkor semmi nem lehet az, de vannak véletlen üzemzavarok, és előfordulhat bármi.

Csak az ázhat meg, aki kiáll a sarokra, és kitartó. Persze ne a Góbi sivatagban, mert könnyen elálldogálhat évekig, mire jön egy gyenge zápor.

Az álldogálásról jut eszembe, a Bérkocsis utcában, egy üzlethelyiség ajtajának támaszkodva ácsorog egy vastag nő, pongyolában. Arra jön egy pasas, a nő utána szól: Gyere be szép szőke herceg, öt pengőért csinálom, amit akarsz. 
A fickó visszaszól: Nincs egy vasam sem.
A spiné: Akkor mit csámborogsz itt, te csúnya, vörös patkány!
Hát, a csámborgásnak van veszélye, nem mesélheti el mindenkinek egyenként, hogy az esőt várja.
Amúgy sem hinné el neki senki, nem szokás elhinni semmit, amit a mások mondanak.
Ezért akár összevissza is beszélhet az ember, teljesen mindegy.
Ha okosat mond, utálni fogják, ha hülyeséget, kiröhögik. Harmadik lehetőség nincs.
Akkor már röhögjenek, és ha hosszan akar valaki élni, mondjon direkt hülyeségeket. Reális befektetés.


Síró falevél

vasárnap, szeptember 21, 2014 | | Be the first to comment!



néma üzenet
síró falevél
el nem mondott
szavaidat elvitte
a szomorú szél
forgatja néha
lomhán lomposan
máskor rohanva
tétován töredezik
fájdalmas sebeket
szaggatva
fanyar illata
átjárja őszi hűs levegőt
míg révülten rugdosom
vastag leplét
bennem elmúlás
dala zenél
korgó szívem
fáradtan dobog
nem játszanak
benne pajkos angyalok
fák kopasz ága közt
csalogatnak csilingelve
rám nevető  csillagok



Kép: Zulema Guerra műve


A legújabb írások

Üzenőfal

Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.

Közösség