2014. október 22., szerda

Nicole

szerda, október 22, 2014 | | Be the first to comment!



Feltápászkodom, majd kinyitom a szemem. Ebben a sorrendben, lustán, álmosan. Néhány perc is eltelik talán mire körbenézek a szobában és nyugtázom a csendet magam körül. A sötétséget nem, azzal valami nincs rendben. A sötét és a homály nem ugyanaz; valóban nem. A nappali felé tekintek és meglátom a fényt. Azt a halványan beszűrődő negatív sugarat, ami most nem esik jól, nagyon nem. A szemeimet összeszűkítve figyelem annak felém irányuló áradatát. 
Lenézek és magam körül keresgélek az ágyban, tapogatva, reszketve. Azt a néhány ragacsos, nyúlós taknyot keresem, amiket az imént hánytam. A kígyók – valami fekete félék, de nem túl nagyok – és a meztelencsigák tömkelege, melyeket egymás után öklendeztem kifelé. Üresnek érzem a gyomrom, miközben forog velem a világ. Verejtékezem, a hideg pedig ráz. Egyet sem lelek a takaró alatt ezekből az undormányokból, így örömmel tudatosul bennem, hogy üres az ágyam. Csak én ülök benne magányosan, egyedül.
Felkelek. Felhúzom a zoknit, a szabadidőgatyát, pólót akasztok nyakamba és elindulok a fény felé.
Belépve a nappaliba, a kép nem változik. – Az általam rögzítettre gondolok. – Ugyanaz fogad mint eddig. Szemben az ötven colos tévé lapul a falon, előtte fehér, bőr ülőgarnitúra ölel körbe egy vörös színű, gyökérből faragott asztalt. Balra a kandalló süllyed a falba, jobbra pedig a pult, ami választóként funkcionál a konyha és a nappali között. Közben rájövök, hogy a fény innen ered. A tűzhely fölötti neon világít, kellemes fényével beborítva a teret. Itt már nem zavar, sőt, kimondottan jólesik. Látok és ez megnyugtat. Szapora léptekkel indulok el a hűtő felé, majd odaérve: – Víz, három deci – szólok az ajtóba épített mikrofonba.
– Kérem, helyezze be a poharat! – jön válaszként egy kellemesen búgó női hang.
– Fene... a pohár! – morgok magamban, közben kutakodok a szekrényajtók mögött. – Soha nem találom, pedig itt lakom három éve, de nem találok soha semmit. 
– Kérem helyezze be a poharat! – mondja újra kissé erotikusan csengő hangján a gép.
– Adom már, adom már! – nyugtatom magam és ebben a pillanatban megtalálom. A jobboldali szekrény tele van ezekkel a csillogó üvegformákkal. Gyönyörködöm bennük néhány másodpercig.
– Kérem helyezze be a poharat! A következő negatív azonosítási kísérlet után a program törlődik! – szól ismét kedvencem. Erre már nem tudok mit tenni, lekapok egy vékonyfalú, hajlított testű szépséget és bevágom az apró kis tálcára. Felsóhajtok, majd csípőre tett kézzel türelmesen várok. Nézem, amint életem nője feltölti friss, gyöngyöző, kristálytiszta ivóvízzel a poharat, miközben azon tűnődöm,  milyen programmal szándékoznak elkápráztatni ma, a tulajdonosaim.
– A fene... – eszmélek fel arra, hogy a víz túlcsordult a pohár peremén, folyva le annak kecses formáján minden irányba. Igen, a pohár két decis csupán, hasad tudatomba, majd mosolyra húzom a számat. – Ezt benézted, Édes! – szólok oda, de Nicole mit sem törődve ezzel ennyit mond:
– Program elvégezve, kérem vegye ki a poharat!
Imádom őt és néha megengedem, hogy tévedjen is, mert ő a szerelmem, az első nő az életemben. Rideg, de közben bájos és kedves. Elutasító és vonzó is egyben. Igaz, csak egy gép, de ő lát el élelemmel, vízzel, ő fürdet, ő nevettet, ő altat és ő szeretkezik velem. A legkisebb rossz szándék nélkül teszi mindezt, jóindulattal, alázattal, hiszen erről szól a programja, erre tervezték. Senkinek nem kell, hogy megfeleljen, így nincs kényszer és én is úgy szeretem ahogy van. Én, aki semmivel sem vagyok különb nála. A szenzoraimra bízva élem az életem. A test, amelyet nagylelkű tervezőimtől kaptam, csak a látszat, a lényeg alatta lapul, ott legbelül. Nicole viszont nem kapott látható elemet. Ő a tárgyakban, a gépekben él. Ott van mindenütt. Adatok milliói futnak végig a falakon, mint érben a sebesen áramló vér. Érzem pulzáló mozgását szeretkezésünk közben, érzem amint egyre vadabbul ver a szíve, de soha nem látom és nem tapinthatom meg, mert egy gép, mert Nicole egy test nélküli gyönyör. Én pedig hagyom, hogy irányítson, a vágyaim teljesítse, hogy azt tegyen velem amit csak akar. Megteheti, mert a kedvesem, mert az életem...
  Megiszom a pohár vizet és elindulok az ágyam felé. Még van időm reggelig. Addig még bármit álmodhatok, addig még jó néhányszor szeretkezhetünk is.


Röviden (83)

szerda, október 22, 2014 | | Be the first to comment!



Mindenről leszokunk.
Voltakat elfeledünk.
Vágyaink elhalnak,
a dühök kihunynak
Minden, de minden
másé lesz egyszer.





A kép Takács Máté alkotása


Súlyos mondatok

szerda, október 22, 2014 | | Be the first to comment!



jó csöndem ölelj át
ringass szelíden
elromlott napok
őszi mázolmányában
súlyos mondatok 
kopognak képzeletemben 
álombeli vágyban
hazug gesztusok
holló karmokkal 
még belém vájnak
vértől serkenő sebeim 
folyton fájnak



A legújabb írások

Üzenőfal

Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.

Közösség